Hazaút - búcsú: a rádió elhallgat...

Kedves követőink, olvasóink!

Mint a legutóbbi bejegyzésből megtudhattátok sikeresen megérkeztünk Jerevánba, ez volt a túra
hivatalos végállomása. Az érkezést követő napon még hátra volt 3 program:
- Ellátogatni a Zatik árvaházba, és átadni a gyerekeknek a ~7000Km-en keresztül utaztatott ajándékokat:
  ruhákat, játékokat, iskolaszereket, és egy számítógépet. A gyerekek nagyon örültek mindennek, és sajnos :)
  a labdákat azonnal használatba is akarták venni: kihívtak minket focizni. 40 fokban, napon, 17 nap sörözés
  után kifejezetten frissen futkároztunk (főként én) Árpi jelezte is, hogy úgy futok, mint egy tengeri tehén,
  legalábbis a gesztusai erre engedtek következtetni...
   A végeredmény sok:kevés lett a gyerekek javára, de mindenképp figyelemreméltó eredmény, hogy csak majdnem
   rúgtuk be az ablakot a labdával. Foci közben a lányok röplabdaszerűséget játszottak a többi labdával.
   A ruhák, iskolaszerek, és a számítógép használatba vételét már nem vártuk meg, elbúcsúztunk.
   Mellesleg az intézet egy gyönyörű, panorámás "rózsadombi" helyen fekszik, remélhetőleg nem esik majd
   egy jóféle telekcsere áldozatául egyszercsak...
- Átköltözni egy olcsóbb szállásra, ami az Envoy hostel. Külön érdekessége, hogy nagyon jól lehet
  sört inni a lépcsőjén, valamint van wifi és Zolinak a lépcsőn ülve felmegy a vérnyomása. Mitől? Az első
  helyes megfejtő megkapja a jéghideg Kilikia (gold of Armenia) sörét!
  A hostel elhelyezkedése ideális: nagyon közel található egy "éjjlenappali" és a főtér is, amiknek a későbbiekben
  igen fontos szerep jutott. Node az átköltözés során a kevesebb, mint 1km távolságot a helyi taxivállalat
  gyöngyszemeinek sikerült a pesti kollégákat is felülmúló approximatív módszerrel megközelíteni, így sikerült
  a városon belüli maximum tarifa háromszorosát: 900Ft-ot fizetünk. Aljas lehúzás volt, na!
- Az estét tartalmasan eltölteni úgy, hogy a kora reggeli indulásunk akadálymentesen le tudjon zajlani.
  Az előző pontban említett kisbolt közelsége lehetővé tette, hogy a korábban szintén szereplő lépcsőn kellő
  mennyiségű sör elfogyjon, meghozván a kedvet, hogy ellátogassunk a főtérre, és megtekintsük a Mandalay Bay-t
  megszégyenítő zenélő szökőkút előadást. Ezt a társaság tagjai többé, ill. kevésbé értékelték, mindenesetre
  említésre méltó figyelmesség volt a helyi egyedülálló csúnya lányoktól, hogy adtak nekünk jelentős
  mennyiségű zöld popcornt. Nem csak a színe, az íze is zöld volt!
  A műsor után még ellátogattunk a város leghangosabb helyeként hirdetett rock bárba, ahol csak mi voltunk hárman
  Attilával (később Gazsi is csatlakozott a Csontbrigádból). A műsort Metallica és Guns'n'Roses DVD-k alkották,
  amit természetesen a beharangozásnak megfelelően marha hangerőn kellett bömböltetni. Mindenesetre a hely
  meglátogatása segített minket abban, hogy 4 óránál többet ne tudjunk aludni a hazaindulás előtt...

Eddig a jereváni történet, fuss el véle!


A hazaút
------

A challenge véget ért, a csapatok szétszéledtek, azonban annyi bökkenő van, hogy e buli vége hangulat az embert
otthonról alig 3200Km-re éri... Ilyenkor jön az érzés, hogy irány haza, fürdés, email, alvás... A bökkenő annyi,
hogy le kéne gyűrni ezt a távot, de előtte el kellene jutni a grúz-örmény határra a (vámraktárban hagyott) kocsiért, ami némileg hisztizik,
amennyiben emelkedőt kell másznia. Az első pont egyszerűen kipipálva: Csontbrigádéknál van két szabad hely, Lőrinc
hazarepült Bécsbe, elvisznek minket (köszi, köszi!!!). A határon (sem Grúziában, sem Örményországban) felkapom az
autót amit 15 (14, tudodmit, legyen inkább 15!) EUR-ért őriztek 6 napig. Nagyon érdekes volt elmagyarázni, a
bakternak, hogy ha 08.26-án tettem le az autót, és 09.01-én viszem el, az csak 6 és nem 7 nap, és nem beszélt nyelveket:)
Node jött Szöllősi tanárúr módszere: magyarul kell beszélni, és minden megoldódik (nomeg egy magyarázó ábra is rajzolódott
a hátsó szélvédő porába, el kell ismernem:) )
A kiváltás után következett a határátlépés. Itt nemvárt problémákkal szembesültünk: nem tudta a gépezet értelmezni, hogy
bejönnénk Grúziába, de nem voltunk Örményországban (oda nem léptünk be) 1 óra magyarázkodás után végül inkább
utunkra engedtek minket, kezdtünk az agyukra menni. A beszélgetés egy része kicsit "gyaloggaloppos" volt:
- ...
- Az autó le volt téve a vámraktárban.
- És hol van most?
- Itt áll ön mellett.
- Akkor hogyan voltak Örményországban?
- A barátaink autójával.
- Az hol van?
- Most megy át a sorompón.
- És akkor hogy mennek tovább?
- A mi autónkkal.
- De nincsen a vámraktárban?
- Nem, már kihoztuk, hiszen itt áll!!
- Rendben. És meddig akarják itt tárolni?
- NEM AKARJUK, HAZA AKARUNK VELE MENNI!
- Ja? Akkor semmi baj. Csak mutassuk meg az Örmény belépéskor kapott papírokat...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Nem volt Örményországban, csak mi.
- De hogyan, autó nélkül??

Ekkor kaptam volna épp idegrohamot, ha nem lettem volna végtelenül nyugodt, hiszen tudtam, hogy csak az ősi örmény
hagyomány szerint VÁRNOM kell valamennyit, és minden meg fog oldódni, így is lett.

El is kezdhettük az első napra rendelt etap teljesítését: kitűztük Törökország elérését, ami kb 5-600Km a határtól.
Ez annyira jól sikerült, hogy este 11 körül eljutottunk Trapzon városáig, igaz ebben segített a határon az 1 óra nyereség,
és az is, hogy az átkelés meglepően egyszerűen ment, pedig legalább 5 ablakon kellett az útlevelet beadni, ahol mindig
visszaadták, hogy vigyük vissza az előzőbe lepecsételni, pedig elég volt NEKEM kikeresni, hogy hol is van már lepecsételve:)
Ja, és egy nagyon fontos tanács a török átkelőknél: szállj ki a kocsiból, és tülekedj oda egy olyan ablakhoz,
ahol sokan állnak. Ordítozz te is (mondjuk magyarul), és add be a papírokat. Ha kell vele valamit csinálni megteszik, ha
nem, akkor kiabálnak valamit, és visszadják a papírokat. Nagyon jó játék, becsszó:) A vicces az, hogy aki elöl áll
a sorban, általában nem ismeri a szabályokat, és vissza kell mennie az első bódéhoz, így az egész sor áll:)
Szóval estére jó kis hotel 70EUR-ért, de lambéria burkolat, hatalmas szoba és fürdő, és BEACH! Reggel fürdés a Fekete tengerben!

Reggelre hatalmas szélvihar, lehűlés, bulinak fuccs, hiába a beach. Azért bokáig bementem, nekem senki ne mondja, hogy
ott jártam, és még nem is fürödtem!
Indulás tovább, hisz még >2500Km van hátra. Igyekszünk elérni estére Isztambult, ahol Gözde barátunk vár minket legalább
egy kávéra! A kocsi lelkesen mássza a hegyeket (30-al...) és száguld az egyenesekben (100-al), így meg is érkezünk
Ankarán keresztül Iszambulba hajnali 2-re. Gözdénél alszunk a Boszporuszra panorámás kéróban, pazar... Beszélgetünk 4-ig,
majd lefekvés 8-ra húzott órával, hisz reggel indulnunk kell,sok van még hátra hazáig!

A felkelés keserves, de sikerült. Gözde elvitt minket egy szuperjó reggelizőbe. 100 éves platánfák árnyékában a Boszporusz
partján egy irtó jó kajálda, megállunk, és pincér viszi el az autót. Wow... High life a javából!
A reggeli nagyon finom, mindenféle sajtok (sült is), rántotta, és az elmaradhatalan ayran. Egész napra kitart szinte!

10-kor sikerül elindulnunk. Hátra van ~1200Km és 3 határátlépés sima ügy - lenne egy hibátlan személyautóval, 130-as utazó,
no problem. De... A török-bolgár határ eléggé balkánosra sikeredett, álltunk vagy 40 percet, pedig alig volt autó.
Ráadásul a határátlépés után miközben megálltunk matricát venni (5EUR lenne), belénk tolatott egy hülyegyerek a bmw-jével.
A Pajero első lökhárítójáról lejött a festék, cserébe ment rá kicsit kevesebb zöld a bmw-ről. A gyerek gondolta, hogy a
különbségért fizetne 20USD-t:) Végül megegyeztünk 50USD-be, mert szegényeknek nem volt pénzük, és ezt is össze kellett
dobniuk. Egy 50-est kaptam. Lehet, hogy átvertek?!?! :)

A (szoba)festői Bulgáriát átszeltük pillanatok alatt. Nem akarok róla beszélni. Ill. dehogynem megálltunk egy Bar&Grill
vagy valami hasonló étkezdében. Isteni sült kaját kaptunk, meg salátát, meg sört, és 2000Ft alatt megúsztuk fejenként.
És a pincérlányok valami modelliskola nyári gyakorlatán lehettek ott. Nem értem, hogy nálunk miért nem vezették még ezt be...

Innentől az út viszonylag egyszerű volt: tankolás, szemnyitvatatás, váltva vezetés, és hipp-hopp reggel fél 5-re
már itthon is vagyunk! Fáradtan, koszosan, de egyben MEGÉRKEZTÜNK!
Család nagyon örül, telefonon keresztül már nem hitték el, hogy élünk, csak személyesen:)

A történet itt véget ér, a rádió elhallgat...

Szabolcs és a magam nevében köszönjük a figyelmet és a lelkesítést, az érdeklődésetek sokat segített a
nehéz pillanatokban! Reméljük, hogy van köztetek, aki kedvet kepott hasonló kalandok átéléséhez, kikapcsolódáshoz,
vagy épp saját határainak feszegetéséhez.

Ha kédésetek, megjegyzésetek lenne, szivesen várom őket az

akoslevai (kukac) gmail (pont) com címen.

üdv,

Lévai Ákos

A jereváni rádió jelenti Yerevan-ból!!!:)

Sziasztok barátaink, daragoje drugi!

Jelentjük, megérkeztünk, többek közt szerencsével Örményország fővárosába, Jerevánba!!!
Őszintén szólva nagyon sokszor megfordult a fejünkben az elmúlt 2 hétben, hogy ez nem fog sikerülni...

Szerencsére a teljes csoport sokszor egy csapatként segítette egymást, így mindenki itt van, aki elindulnt!

Akkor most szépen sorjában az elmúlt 3 nap történeéseiről...
<Szerkesztői információ: 2 napig gondolkodtunk rajta, hogy közreadjuk-e a történéseket a teljes terjedelmükben, de
véglis a történeti hűség miatt az IGEN mellet szavaztunk>

A sztori Sztepanakert-nél szkadt meg, ahol a életem eddigi legértelmetlenebb szállodájában sikerült elehelyezést nyernünk.
A hotle valószínűleg egy katonai kórházból alakíttatott át. A folyosói 8 méter szélesek, a szobák pedig 50..90nm méretűek.
A folyosókon autó méretű gyönyörű bőrfotelekben lehet élvezni az ingyenes - bár lassú - internet áldásait.

Reggel elénk jött pár újságíró, és pillanatok alatt celebritásokká váltunk, meglátogattot minket a karabi turisztikai
miniszterehelyettes asszony, aki nagyon boldog volt, hogy oda evett minket a fene ilyenn messzi távolból, és érdekel
minket az ő országuk. Nagyon megkapó volt a kedvesség, amivel fogadtak, és megmutatták nekünk a közösségfejlesztő központjukat,
ahol a gyerekek megtanulhatják a számítógépek és az internet rejtelmeit. Rájöttek, hogy e az jövő - és a túlélés -
kulcsa. Annyira örültek nekünk, hogy már-már rosszul éreztem magam...
Elképzelhetetlen egy magamfajta számára, hogy mekkora örömöt jelethet valakinek, hogy valaki egyáltaláln veszi a fáradságot,
és eltoja a képét a hazájukba... Egy olyan országba, ahol gyakorlatilag nincsen semmi, és az elmúlt 20 évben csak annyit
lehetett róluk hallani, hogy háború, pusztulás, gyilkolás... Higyjétek el, ugyanolyan emberek, mint mi, és nagyon szeretnének
normális életet élni, és tesznek is érte, nem keveset. De nagyon szerények a lehetőségeik....

Miután behívtak minket a közösségi központjukba, ahol nagyzabású facebook bejelölések, és szanaszéjjel lájkolások
kezdődtek, elindultunk világot látni a senki földjére, azaz a tűzszüneti zónbába - de ne mondjátok el senkiek! :)
Előtte azért bementünk vásárolni egy kisboltba. Itt a 10 dramos (1 dram ~= 60 fillér) csokitól a 200.000 dram-os
Don Perignon pezsgőig minden volt a polcon. Érdekes árupolitika...

És ekkor indult eddigi életem leghosszabb napja...

Először is meg kellett volna szereznünk a karabah-i vízumot, azonban a hivatal hektikus nyitvatartása miatt
ez meghiúsult, gondoltuk nem ilyan fontos az, enélkül vágtunk neki...

A tűzszüneti zóna felé haladva ki van állítva az út mellett egy T72-es tank, bele lehet menni, piszkálni, mindenféle.
Döbbenetesen félelmetes gépezet, mind kívülről, mind belülről. Soha nem szeretnék ilyenben közlekedni!

Ezt követően elindultunk a korábban említett Agdam felé. Képzeljétek el, hogy egy Dunántúl méterú területen - benne egy
Kecskemét méretű várossal - az összes épülte porrá van rombolva, kivéve egyetlen mecsetet, amit szerintem a vallási
háború kirobbanásától való félelem kapcsán hagytak épen. A látvány olyan volt, mint Dachau. 1x látni kel, de soha többé
nem akarok visszamenni. És képzeljétek, ebben a romhalmazban él néhány ember cskazértis, nem tudom megérteni őket...
Természetesen a történet háttere annyi, hogy az 1992-es háború után az örmény erők elpusztították ezt a régiót, hogy az azeri
lakosságnak még eszée se jusson visszajönni. Romániai falurombolás ismerős?!?!

Persze az örmények szemében az azeriek anyagyilkos kannibálik. A másik felet nem tudtuk meghallgatni.

Pontosítanom kell a Karabah-al kapcsolatos információkat. 2 állam ismerte el: Örményország és Venezuella.
Összesen 1 országgal szomszédos: Örményországgal, egyébiránt a határainak 90%-át a SENKI FÖLDJE teszi ki, ahol nincsen közigazgatás.
Ezen a vidéken különösen vidám dolog utazni, nincsen mitől tartani, ugyanis nincs mit megszegni:)

(Közben zárójelben megjegyzendő, hogy Karabahba vízum szükséges, amit a belépést követő 24 órában kell megszerezni az embernek.)
A hivatal azonban rugalamtlanul működött, így vízum nélküli továbbhaladás mellett döntöttünk. Vészhelyzetre
azt a forgatókönyvet találtuk ki, hogy csoportos vízumunk van, ami a többieknél van, akik már sokszáz km-el előttünk vannak.
Zseniális, nem?:)

Az Agdam utáni utunk során 3 megpróbáltatással kellett megküzdenünk, szerplők:
- Rendezői "Pajero": Attila, Ákos, Szabolcs
- Tamás (motor)
- Lengyelek, Rocky (Arek, Daria a nászutas pár)
- Amerikaiak
1. A rendőrök nem engedtek tovább a tűzszüneti zónában
2. Az útbaigazító helyiek megvendégeltek 10 percre, majd némi csirevágás mellett nem akartak továbbengedni
3. Az iráni határ mellett hajnali 2 körül a hullarészeg katonai őrjárattal játszottunk népek bartásága játékot.

Az első pont elég egyszerű, mint otthon. Igazoltatás, tányérsapka (csak nagyobb). Tavarisi, dokument!
Adtunk mindent, de kiderült az amerikaiak vízumából (nekik volt...), hogy a tervezett útvonalra nincsen engedélyünk,
takarodó vissza Sztepanakert-be! Tárgyalás, felettes, barátkozás, nemértés, értés, vesztegetés, minden volt, de hiába...
Párhuzamos szálként Szőlősi Tomi (a motoros srác), aki egy szót nem beszél nemmagyarul 3 perc után örök barátságot
fogadott az egyik rendőrrel, telefonszámot cserélet, és Tatabánya turisztikai szóróanyagot osztott neki, amit sztem
olyan becsban fognak tartani, hogy csak keresztelő, meg karácsony idejére vesznek elő a komódból!

A döntés megszületett, Ribiata, pasli Sztepanakert! A rendőrök elkísértek sokági, és utunkra bocsátottak. Sajnos meszebbre, mint
ahonnan a jókis kerülőút indul:( Sebaj, mentünk, mentünk. Majd bátorságunkat összeszedve megkérdeztünk egy faltól falig menő
szembejövő Ladát, hogy merre. Mendták pont arra, kövessük.
Vissza is vittek a jó kereszteződésez, ahol már sehol a rendőr, viszont hamár itt, ugyan menjünk be egy teára, max 10 perc:)
Az invitálás szíves volt, az utca meg szűk, csak a gazda udvarában (ajtókinyitás után) a pajtán kereszül lehetett megfordulni,
nem volt mese, vendégség. Nem tudjátok mit is jelent az itt...
Első körben elnézést kért az ember, hogy csak ilyen szolídan tud megvendégelni minket, mivelhogy nem tudta, hogy jövünk,
miközben látványos gesztusokkal utasította az asszonyt, hogy nyomban vágja le azt a tyúkot ott! ( Erről kemény munkával bár,
de lebeszéltük)
Tudni kell közben, hogy sem a házigazdánk (Vaszilij), sem a sofőr barátja kicsit sem voltak már szomjasak...
A szolíd vendégláts képei mellékeltük... Volt saláta, sült padlizsán, sülthús, frisskenyér (még meleg), sajt,
eperpálinka, vodka, bors, sör, amitakartok...
Asszonyok persze csak hordták, de nem ültek hozzánk. Ez egy ilyen ország...
Közben hangulat emelkedett, népek barátsága fokozódott, ittunk mindenre, megbeszéltük, hogy indulunk megkoronázni
a háborús hősöket, satöbbi. Komolyan elkezdtünk aggódni, mikor elhallgatott a bárány az udvarban, de szerncsére csak
eleludt...

Sok utolsó, és azutáni kör után, én-házan-te-házad, és telefonszám csere után, márcsak kávé, meg tea után ~2.5 óra után
tovább indultunk. Persze a 2 ember elkísért még minket legalább 30 Km-en, természetesen faltól falig vezetve, minden
tilatkozás ellenére. Mindenképpen ott akartak tartani éjszakára!!! A végső búcsúzás helyén még bementek a boltba, és vettek
nekünk mindeféle innivalókat (vite, gyümölcslevet, kólát), a nagy útra.

Itt meg kell álljak egy pillanatra, bocsánat!

Gondoljátok végig ezt az egészet európai fejjel... Ennyi önzetlenséggel egy egész életen át nem lehet nálunk
találkozni összesen... El kell ezen gondolkodni, minimum.

Ezen pillanatok végén sötötedett ránk az ég, és hátra volt párszár kilométer, közvetlenül az iráni határ mellett
, 0.8 autós széles hegyi szerpentineken, útnak hazudott "piste"-ken.

Mivel épp kezdtünk unatkozni, Tomi motorja (YAMAHA XT750, nem reklám, turst me:) ) megadta magát, eltört a váz.
Nem sünk kétségbe, lepakoltuk a cuccait, kikönnyítve eljön a következő városig - hangzott a terv.
Ám a pokolás közben megállt mellettünk egy diszkólada, kipattant belőle pár okosember, mint annyiszor már a túra során.

De itt volt egy lényeges különbség: az egyik marharészegnek pisztoly volt az oldalán: ők voltak az őrjárat, ott, ahol
nappal se kéne senkinek járnia, nehogy éjjel, és vízum nálkül (igaz hogy az csak oda érvényes, ahobbab jövük, nota bene
a seni földján járunk!)

Egyből érkezett a kötelező érvényűjavaslat: pakoljuk fel a motort, menjünk vissza a laktanyába, és igyunk!
Mondtuk nem jó ötlet, inkább mennénk tovább. Erre értesítődött e felette szerv, az szintén félhulla részegen, de kiérkezett,
és elkérte a dokumenteket, útvonalról kikérdezett, döntési folyamatot megindította (éjjel 1 óra körül járunk...)
Kicsit aggódtam, hogy az átnyújtott itinerben váéletlenül benne felejtettem az Isztambulban kapott Vodafone ajándék
ramadan naptárat (az ősellenség azeri nép muzulmán), de szerencsére ez elkerülte az éber őrszemek figyelmét:)

Fél óra döntéshozatali átfutás után az ember kiötlötte, hogy semmi baj, de kötelezővé tett keb 100km út levágását, aminek
a lehetőségéről se tudtunk(köszi!!!). Az eddig jó is volt, de a diszkóladás sameszokat elküldte velünk, hogy mindenképp
gondoskodjanak róla, hogy ne tévedjünk el. A srácok mentek is előttünk pár kilométert, de utána jött a terápiás
foglalkozás.

Autó megállt, kiszálltak a 'zelvtársak, és elhangzotta  kijelentés: megállunk kicsit inni, aztán mehetünk!
Nem hangzott rosszul, de...

A tavaris kapitan mérhetetlenül részeg volt, és időnként parancsokat osztott a népek bartátsága jegyében:
néha ittunk (vodkát), néha cigiztünk (mindeki, nem érdekes, hogy dohányzik-e), néha pedig mogyorót ettünk.
Mindezt parancsra, nem volt vicces.

Aztán kitalálta, hogy lövöldözünk. Arek (az ifjú lengyel férj volt a fő barátja, mrt ő félig beszél roroszul)
lett kiszemelve, de ő tilatkozott, így az emberünmk maga lőtt egyet a hegybe. Majd kitalálta, hogy ez így nem jó,
tehát az út hosszába (ahonnan jöttünk ), kiürítette a teljes tárat... Ekkor fogták le a kollégái...
Ezuták kitalálta, hogy ő mindeképp ad Areknek ajándékba némi lőszert (ellenkezés nmincsen), majd megtöltötte a zsebeit
szegénynek Kalasnyikov lőszerekkel.
Ezután még sook tósz, mogyoró, ivás (ribjata pity!), dohányzás után egyszer csak utunkra eresztett:)

Ez után mindössze 2.5 óra térképen jelöletlen úton haladás után megelőzve egy Ladát, ami dinnyét szállított, és szívesen
útba igazított gond nélkül beérkeztünk reggel 5-kor a szállodába, egy sör megivása után nyugovóra tértünk (a többiek
hasoló parancsuralmi bulin vettek részt csak polgári viszonylatban, de erről egy másik blog szól)

Reggel elindultunk Jermuk-ba, ami a mi Hajdúszoboszlónkan felel meg, annyi különbségel, hogy egy szikláb fekszik.
Itt a csapatunk ismét szétvált, én a Csontbrgád-hoz cstalakoztam az ezeréves sólyom ('89-es Pajer) fedélzetén, míg
Szabolcs Attilával taxival tette meg a győr-Miskolc távot (8000Ft ellenében)

A vársban a legrondább, és egyben legjobb szállodájában laktunk, ugyanis ez az egyetlen szálloda, ahonna ez a szálloda
nem látszik:) Este a vacsoara fennséges volt, mindenféle sültek, saláták, sörök, stb, és mit ad isten, pont 60.000 dram
étékebn sikerült rendelnünk :) Hát nem csoda ez???

Reggel indulás Jerevánba, ám kettőnre csak 1 hely maradt, mert a Hilux, ahol megállapodtunk a szállításomban, már nem
tudota tovább kivárni az elalvásomból adódó késedelemeket. Először taxizás hegyek kerültek elő, majd végül
azt dobta a gép, hogy Szabolcs Csontékkal, én pedi a rendezői "Pajeroval" haladtam tovább. Elhaladtunk a csodaszép
Ararat heyg mellett, de sajnos sem Noé bárkáját, sem Petőfi sírját nem sikerüt a rendelkezésemre álló zoom
objektívvel lefotóznom, talán majd legközelebb:)

Jerevánba érve meg kellett tapasztalnom, hogy ez nagyon világi egy hely:) A lányok nagyon szépek, a konyakgyárat
(Ararat) természetesen a helyi rózsadomb tetejére kellett telepíteni (Tabán méretű réttel kerítve), és aki valamit
is ad magára az kizárólag <= Mercedes G500 autóval közlekedik. Aki pedig nem ad magára, az pl. Zil-lel, de mindenképp
gáz-ra átszerelve, úgy, hogy a tartály csapok egy szimpla gyalogosházolás esetén is letörjenek. Ide jöhet a Mozaik
utca terepgyakorlatra:)

A jereváni hotelünk valami szuper, annyi csillagja van, mint egy tábornoknak, és van internet, ezért is van most post:)
Megvolt a búcsúbuli, nagyon szuper volt, kellemesen elfáradtunk.
Fontos információ, hogy Jerevánban tilos az utcán ivvi, dohányozni, és ülni. Ezt a szigorú rendet a földön vülve vodkát
ivó és eközben dohányzó, kommandósnak öltözött faszkalapok hivatottak fenntartani. Árpi meg akrta őket verni, remélem
nem sikerült:)

Azt hiszem ennyit tudok elmondani A Budapest-Jerenán kalandtúra érdekesebb részleteiről!
Aki nem hiszi, járjon utána!

Holnap megyünk az árvaházba (Zatik, Jerevan), és megpróbáljuk megörvendeztetni a lakóit némi ajándékokkal
(ruhák, játékok, iskolaszerek, számítógépek), reméljük sikerül legalább annyi mosolyt csalni az arcukra,
mint amrnnyi ku... is..en elhagyta  szánkat az út folyamán:)

Holnapután reggel indulunk haza, és remélhetőleg valamikor szept 4 körül meg is érkezünk Budapestre.
Nem igérem, hogy gyakran jelentkezünk, mert ez most már csak a hazamenésről szól, de egy live signal még
mindenképp meg fog jelenni a blogban.

A hazaút terv szerint a következőképp fog zajlani:
1. Csontékkal szept 1. haknalban indulunk Jerevánból
2. Az örméyn-grúz határon felcsípjük a Pajerot
3. Estig eljutunk Batumi-ig (Grúz-Türük határ)
4. Szept 2 estigeljutunk Isztambulig
5. Valami lesz tovább...
6. Megérkezünk!!!!!!:) Örvendezünk vala!

Köszönjük a figyelmet, "stay tuned":)

Örményország (és Hegyi Karabah) - a várakozás országa

Hello mindenki!

Elnézést a kimaradt beszámolóért, csak most kerültünk netközelbe...

Tbilisit elhagytuk, méghozzá végülis olyan felosztásban, hogy én (Ákos) a határig, pontosabban
a két határ közti senkiföldjéig viszem a saját Pajero-t, majd ott átülök a Pajero rendezői autóba,
Szabolcs pedig a másikba, a Mazda-ba.

Az utunk az örmény határig problémamentes volt. Ott azonban a Mazda kénytelen volt ottmaradni,
mert Attila (az egyik szervező), aki a Mazdát vezeti, valamilyen rejtélyes oknál fogva fennakadt a határon,
ugyanis a mindenható számítógép így határozott. A határőrök több központtal is több táviratot(!)
váltottak, de sajnos este 8-ig sem sikerült kideríteni, hogy pontosan mi is a probléma egyáltalán.
Viszont ilyen státusz mellett csak a Mazda deposit-ba helyezése mellett haladhattak tovább - kocsi nélkül.

De mindig minden megoldódik... Attila és Szabolcs (az öcsém) a lengyelekkel jöttek tovább a Daihatsu Rocky fedélzetén, amiben nem volt csak 2 ülés, így a csomagtérgen egy hálózsákon és egy csomagon zötykölődték végig az utat.
Meg is érkeztek a Sevan tó partján rögtönzött vadkemping helyünkre kb reggel fél 6-ra. Nem voltak frissek, és reggel 9-kor indulás tovább!
Eközben a többi csapattal együtt (leszámítva a 3 puha csapatot, akik hotelt választottak a vadkemping helyett,
és Jutasiékat, akiknek még mindig építik a Land Cruisert ) létrehoztuk a tábori körülményeket, ami
a tábortűz meggyújtásából, a sátrak felállításából és a sörök kinyitásából állt.

Eközben néha szemerkélt az eső, a megérkezésünk előtt pedig szakadt. Nem sok száraz fát találtunk,
de végülis a kedves helyiek nem kevés benzin felhasználásával segítettek megindítani a tüzünket.

Ma reggel a Mazda saga miatt ismét változtattunk a csapatösszeállításon: Szabolcs átült a Csontbrigád csapathoz egy napra, mi pedig felvettük Attilát, így már 4 ember + csomagok jöttek a Pajeroban. Ez elég sok, figyelembe véve hogy egy mobil hűtőgépet is viszünk magunkkal.

Útközben meg kellett állapítsuk, hogy Örményország a várakozás országa. Itt az emberek tevékenységének nagy részét ez teszi ki. Ez alól egyetlen kivétel van: ha autóban ülnek. Akkor viszont rohannak, mint az őrült, hogy minél hamarabb elkedhessenek majd várni valamire. Az amatőrök a várakozást elütik holmi kártyázással, de az igazán jók csak állnak az utca szélén, dohányoznak és úgy várakoznak. Sajnos azt hiszik az itteniek, hogy a várakozást mi is nagyon szeretjük, és határoknál, szerelőnél, akárhol megpróbálják velünk is megkedveltetni ezt a népszokást:)









Voltunk bevásárolni, mert elfogytak a készleteink. A bolt nagyon jó volt, mindent lehetett kapni benne, pedig
kisebb volt, mint otthon a CBA. Pl. a húspult fölött lógott 2 db olajfestmény, rajta az áruk. Mellette egy mobiltelefonos vitrin. Az italpulban volt egy vodka, aminek a nyakára volt kötve egy kis fakalapács. Mint megtudtuk ez az üveget (kupakot) lezáró viaszréteg lekopogtatására való:) Ja, és árultak 3 részes
szamurájkardkészletet is - kellhet...

Ma délután sikeresen beléptük a Hegyi Karabah Köztársaság területére. Azerbajdzsánhoz tartozik, de igazándiból  Örményország szerűség, csak formailag és néha kérnek útlevelet innen érkezve. Vízumért is holnap kell beugranunk Stepanakertbe (főváros, itt alszunk ma este), addig megbíznak bennünk:) Az országot csak Oroszország és Kína ismerte el asszem, érdekes egy hely. Sokat háborúztak érte mostanában, pedig csak hegyek vannak benne, lényegében más semmi.
Mentünk úgy 100km-t a hegyen, hogy nem volt érdemben település. Bár egy település vége táblát láttam (elejét nem).

Ahol még volt település ott pedig a telkeket bekerítik. De nem dróttal, mint otthon, vagy valami csinos betonkerítéssel,
hanem autóroncsokat fordítanak az oldalukra, és teszik egymás mellé. Valami gyönyörű. Ja, és a bekerített részen pontosan
ugyanaz van, mint kívül: semmi...

Az utak katasztrófálisak, a sofőrök életveszélyesen vezetnek. Megjelentek nagy számban a 40 éves iráni rendszámú Mack
benzinszállító kamionok, nagyon lassan másszák a hegyeket szegények...

A szállodánk viszon valami pazar. Akkora a hall, mint a parlamenté, és a szobák is legalább 50nm-esek. És állítólag nem is
drága. A folyosón pedig hatalmas bőrfotelek, van wifi és snooker(!) Tiszta luxus... Csak melegvíz nincsen:)
Node ne legyünk maximalisták!

Sajnos a mi Pajeronk elvesztése miatti kavarodásból adódóan nem tudunk mindenhova eljutni, ahova az itiner vinne,
így ma kimaradtam néhány kilőtt tank megtekintéséből, és az őrült örmény magánfalujának megtekintéséből, node majd legközelebb!

A rendezők voltak olyan kedvesek, hogy vállalkoztak egy komolyabb taxiútra, hogy holnap megtehessük a tevezett utat
a többi csapattal egyetemben - és Szabolccsal ismét egy autóban! Köszi srácok!

Reggel indulunk bebarangolni Karabah többi részét, és a tűzszüneti zónát, benne pl Agdam városát, ami 100.000 fős volt, most
pedig egy lélek sem lakja...

Nem tudom milyen lesz az internet helyzet a következő 2 napban, de legkésőbb 3 nap múlva jelentkezünk - már Jerevánból!

2010.08.27 este

Képek Karabahról, és hogy hol is járunk...

Jelentés az utolsó grúz napról - a túra folytatódik!!!

Kedves olvasóhallgatóink!

A hír igaz a kocsi nem megy tovább. Node ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonnotok,
mi igen! Szerencsére sikerült megszervezni, és átülünk egy másik Pajeroba.
Ami igaz, hogy jobbkormányos, és nem csörög olyan szépen (jók a szilentjei), mint a mienk, de jó lesz:)

Az autónkról azt kell tudni, hogy már minden új benne szinte, de továbbra is melegszik, valszleg a
hengerfej bitangult meg, de ezt majd a következő tulaj kideríti. Apropó, nem akar valaki venni egy
szuperjó Pajero-t? Gyári állapotú:)

A sötét felhők tegnap végülis nem a mi fejünk felett gyűltek össze. Sajnos az egyik legszebb autónk,
a megépített Land Cruiser, ami egy csillagrombolóra hasonlít, lebonttatott egy Transit által.
Lényegében kiütötte a hátsó kerekét, az utasoknak hálisten semmi baja, de a kocsi megrogyott.
Valamit kendácsolnak rajta, és remélhetőleg működni fog. A vétkes sofőrnek természetesen se biztosítása,
se pénze, de halálos nyugalommal vette tudomásul, hogy megy a börtönbe. Grúziában a "kötelező" biztosítás nem
kötelező.

A motorosunk (Tamás) is elesett tegnap, de nem lett baja, csak a motornak: eltört a hátsó rugója a legelvetemültebb
hegy tetején. De valahogy lehozta...

Voltunk tegnap Goriban. Ez a világ egyik legjelentősebb városa, itt született ugyanis Joszip Viszaljonovics Dzsugasvili,
aki később Sztálin néven irtotta ki emberek millióit. Van egy neki szánt múzeum (a város legnagyobb épülete), a
szülői háza is ki van állítva a múzeum előtt, a Sztálin Avenue elején. Ezt a barmot itt még mindig hősként ünneplik...

Ha már a nemnormálisaknál tartunk...
Találkoztunk ey sráccal, aki Vespa-val(!) utazza körül a földet. Van 5 napnyi ruhája, némi tartalék alkatrésze, 1 pótgumija,
és ennyi. Magyarországon élt 8 évet, kanadai, és most kicsit utazik. Én me azt hittem, hogy mi vagyunk a hülyék:)
Jelenleg épp motorgenerált készül csináltatni, mert elfáradt a főtengelye...

A tegnapi szállásunk Kutai'si-ben a helyi rózsadombon volt, rettentő kilátással a folyóra.
Este megkíséreltünk bemenni várost nézni, de sajnos a "recepción" elkaptak minket a helyiek.
Volt disznótoros, meg pálinka... A következő pillanatban reggel 8 lett:)
Ennyit tudok elmondani Kutai'si-ről.

Végülis az a döntés született, hogy elvonszoljuk a járgányt az örmény határig, és ott letesszük majd átülünk az egyik
rendezői autóba. Így a jármű kimegy az országból, de be már nem kerül Örményországba.




A jelenlegi pozíciónk Tbilisi, Grúzia fővárosa.
És most elbúcsúzom, mennem kell reggelizni...

A friss esemenyek. Haza, vagy tovabb???

Sziasztok!

Eloszor is elnezest a ritka - es kotegelt - jelentkezesert, de az internet ritka madar errefele,

es hat a radiohoz internet kell:)

Az elozo bejegyzes ota megtettunk jopar kilometert, es rengeteg idot toltottunk a
vizhomerseklet jelzo figyelesevel. oszinten a tajbol - szinte - semmire sem emlkeszem:(

A "szerviz"-ben sikerult talalnunk egy jofej alkoholfuggo urat/fickot, aki remego kezzel
valamifele gyurmaval megjavitotta az 1 napja megforrasztott hutot. Ez a megoldas
sem birta elvetni bennem a bizalom magvait, igy a szervezoktol kertunk egy kis segitseget...

Mivel elottunk egy nagyvarosban (Kutai'si) , ugyan szerezzenek mar nekunk egy VADIuJ hutot!
Ez csodas csodajara tegnapra sikerult is, ugyhogy a szereles utan neki is vagtunk a lemaradasunk
behozatalanak.
A szerelest azert elmeselem... A hutot kifizettuk (gyanusan surgos lett az embernek, nekunk
pedig kisse dragabb, mint az elore megegyezett osszeg), majd nekilatott egy szerelo kicserelni.
A beszerelesi fazisban derult ki, hogy a huto az automata valtos kivitelhez valo, nem
passzolnak a felrogzitesi pontok. Ezt a
- Nye rabotaet!
- Dehogynem rabotaet, vazzeg, oldjuk meg!
parbeszed ismetelgetesevel vegulis megoldottuk, most gyorskotozok tartjak a hutot.
Ami ismet nem hut, mint az kiderult a tegnap esti gyorson, amikoris megprobaltuk beerni
a tobbieket - sikertelenul.
A jo hir, hogy talalkoztunk, sot kis idore lehagytuk az amerikaiakat, akik egy porlasztocsucs
hibas Jeep-et probalnak meg atlehelni Jerevanba, hogy aztan tobbet ne is lassak:)




Az autoban ezennel a hit vegleg elveszett, tegnap dontottunk: hazamegyunk.
(Ehhez szukseges info, hogy egyelore az auto vizszintesen kivaloan megy, csak hegyet nem
hajlando maszni)
Este beszeltunk a rendezokkel (Attila), es rabeszeltek a folytatasra - persze ez akkor fog menni,
ha valakik befogadnak minket Jerevanig, es vissza Gruziaba Kutai'si-ig. Ja, ez a vilag
legregebbi varosa allitolag.

A lenyeg, hogy az estet Zugdidi-ben toltottuk, ahol nagyon szep a foter (van szokokut!),
120Ft a sor, es a szomszed asztalnal ket lany egy piercinges fulu tengerimalacot etetett
pattogatott kukoricaval - malac az asztalon termeszetesen:)


Es meg nehany reszlet, ami most jut az eszembe:
- Az uton mindenhol marhak, csirkek, disznok, tyukok, kecskek szaladgalnak, erdekes feladat kerulgetni.
- A gazolaj kb. 200Ft, de nem erdemes ide jonni erte, messze van:)
- Az emberek nem elhanyagolhato resze nappal is komolyan ittas
- nagyon sok a Zil, Volga es egyeb szovjet kovulet. Nosztalgia rajongoknak kotelezo

Holnap reggel kiderul a valasz a kerdesre. Elore, vagy hatra...

A sokadik napi kuzdelemek

Sziasztok!

Az elozetes jelekkel ellentetben az auto ismet rakoncatlankodni kezdett - a huto megforrasztasa

nem sikerult tokeletesen, bar a szerelo bacsi - valoszinuleg torokul eppen erre - egre foldre
meg Sinop-ban megeskudott:)

Mindenesetre a technika elhozott minket az ormenyorszagi Khulo (chulo) varos(?)aig,
majd az azt koveto hegyen - nemi elojelek kisereteben - ismet megadta magat.
A korabbanorokeletu hutoforasztas eletartama a veges tartomanyba csuszott at, azon
belul is a mai napra:(

De szoljunk valamit a kozbenso esemenyekrol is. A tegnapi hutojavitas utan elhataroztuk,
hogy azonmod felkerekedunk (este 5),es beerjuk a baratainkat Bazumi-ban, ami a torok-gruz
hatartol kb 10km-re fekszik a Fekete tenger partjan. A ~700km-es tav felet sikeresen teljesitettuk,
de a masodik atvezetendo ejszakank kozepen a Carrefour (otthoniaknak Auchan tesocege)
parkoloban toltott 1 oras szenvedos rekreacio utan azonnali hotelkereses mellett dontottunk.
igy a varva vart talalkozas elmaradt, de legalabb jol kialudtuk magunkat egy 2..3 csillagos
szallodaban, a talalhato tablak elteroen nyilatkoztak a hely besorolasarul (Parko Hotel,???)
de nekunk nagyon jol esett vegre agyban aludni.

Reggeli szolid, de finom, utana kis ping-pong a megszokott balatonparti szoci udulo szellemeben, majd indulas tovabb.

A torok-gruz hataratkeles a maga modjan vicces. Az angol tudas tenyleg a felesleges uri
huncutsagok koze tartozik. A hallgatasrol meg azt gondoljak, hogy megszeppentel, ezert
a helyiek modszeret kell atvenni: hevesen geztikulalva beszelj a sajat nyelveden!:)
Higyjetek el mukodik! A rendsze regykapus, ami azt jelenti, hogy legalabb 4 sor i kapun
igyekszik atjutni - a kedvencem:) Itt is a helyi modszert kell hasznalni: tulekedni.
Persze a Pajeroval konnyu lenyomni a Tofas(torok auto-klon marka, ask google!)-okat:)

Gruziaba erve az ember eloszor kellemesen meglepodik: a hatarallomas tulfele egyben lenyegeben
beach, ahol emberek ezrei furdenek a Fekete tengerben, es a valuta- es elektronikai cikk
kereskedelemben. A gruz lanyok felettebb szepek egyebkent, vagy csak a csunyak nem
mennek ki furdeni. Hm..

Egyebkent ha valaki szeretne latni Indiat, de nincsen kedve elmenni olyan messzire, akkor
irany Gruzia! A tehenek szamolatlanul maszkalnak az utakon. Mit szolnanak, ha en felmennek a
Pajero-vala retjukre?!? Persze ha menne a Pajero...

Technikai szempontbol a napnak pozitiv tanulsagai is vannak: vilagosan kiderult, hogy a kocsi
nem hengerfejes. Amig a huto zar, es a szukseges 0.9bar ((c)Tibi, Beerteam) nyomas
meg tud lenni, addig a kutbol is kijon melegedes nelkul. Ha elmegy a nyomas, az egyensuly
felborul. De errol most ennyit. ha 1x hazajutok, es 2 sornel tobbet hagytok inni, ugyis
errol lesztek kenytelenek hallgatni legalabb 1 evig!!

Mindesetre a dolgoknak oriasi hozadekai vannak:
- Sosem aludtam volna eletemben itt Khulo-ban, ahol a "hotel" szoba egy nagyon baratsagosan
lamberiaval burkolt haziko - mint egy siszalas
- Kiderult, hogy a gruzok nagyon kedves emberek, bar jozannal nem sikerult talalkozni, de
annyira aradt beloluk a megnyugtatas, hogy az elmondhatatlan. Pillanatok alatt kerult szakerto,
akiket alig tudtam lebeszelni, hogy rogton letekerjek a felforrt huto tetejet.

- Lett egy jobaratom Anzori, akit barmikor felhivhatok, hogy angol-gruz tolacskent segitsen,
egyebkent egy fekete ML Merciban fuvarozta a csaladjat pont ott azon a fos uton, ahol felforrtunk.
- Lassan letehetem az elmeleti auoszereloi vizsgamat. Egyelore sajnos kozgazdasz tipusu
megkozeliteset muvelem a tudomanyagnak: mindig tudok olyan modelleket konstrualni, ami
megmagyarazza, hogy miert tortent, ami megtortent - vag pont az ellenkezojet. Egyszer majdcsak
elmernokosodom:)

Ha minden igaz reggel nekiallnak es megszerelik a hutot. A rendezo sracoktol mar igenyeltem
egy vadiujat meglatjuk mit tehetunk... Ket dologban bizom en: a mesterekben, es a redundanciaban!

Nem tudom, hogy mikent alakul a tortenet, lehet, hogy a meglatogatando szep helyek egyiket sem
fogom most latni (majd legkozelebb), de a gyerekeknek Jerevanba az arvahazba akkor is elvisszuk
a kis ruhaikat, ha lapattal kell a jeget a Pajeroba szorni:) Ha joccakat!


Khulo, 2010.08.22 ejfel elott picivel

Autószerelő blog

Kedves követőink!

Kicsit elhanyagoltunk benneteket, mert elég sok technikai nehézséggel küzdöttünk,és
eléggé fáradtak is voltunk, de most összefogalalom a történteket.

Isztambulban sikerült a kocsit szerelőhöz vinni,azonban a várt max 1 helyett 2 naposra
és figyelemreméltó végösszegűre sikeredett a szervízelés:(
Ellenben a második napon - amikorra Gözde velünk jött várost nézni - sikerült megnéznünk
Isztambul 1%-át se. Ez egy hatalmas város... Hajókáztunk a Boszporuszon, sétáltunk, és
ettünk mindenféle jót.

Az autónk sajna csak estére lett készen(?, később kiderül), de így is elindultunk, így tegnap reggelre
sikerült beérnünk a többi csapatot, akik Sinop-na töltötték a pihanő (szerelő) napjukat,
az előző postban jelőlt kék X-nél.
Az öröm nem tartott sokáig, mert a kb 750km utolsó 40-je borzalmas volt. A melegedés - bár jóval kisebb
mértékben továbbra is fenn állt, de jóval kisebb mértékben, azt mondták ez normális.

Hát nem volt az... hajnalban, még sötötben, de már Sinop-hoz közel egy emelkedőn
kidurrant a hűtőnk:( Nem voltunk boldogok. Össz több, mint 10 liter vizetmegitattunk a jószággal,
de beértünk a kempingbe.

A többiek készülődtek induláshoz, minket pedig elvezettek az újabb helyi mesterhez.
Tegnap estére a hűtőt megjavították (a műanyag tetejét rézre cserélték, azt mondták
örökélet - bár egy szót sem tudtunk kommunikálni:) )

A tegnapi start 5-kor volt, és újabb 760Km várt volna ránk, hogy beérjük a csapatokat Batumi (Grúzia)
városában. Este 370Km-ig jutottunk, és győzött a fáradtság... Kerestünk egy hotelt, és alvás,
végre nem kocsiban, vagy mellette, angol wc, fürdőszoba.

Ma rövidítünk egy kicsit, és reményeink szerint beérjük a többieket Kutasi-ban.
Ha ez sikerül, és a kocsi nem jön elő újabb ötletekkel, akkor még az is lehet, hogy
leállunk az autószerelő bloggal, és végre a kaukázusi kirándulásról fogunk érdemben írogatni!