Elnézést a kimaradt beszámolóért, csak most kerültünk netközelbe...
Tbilisit elhagytuk, méghozzá végülis olyan felosztásban, hogy én (Ákos) a határig, pontosabban
a két határ közti senkiföldjéig viszem a saját Pajero-t, majd ott átülök a Pajero rendezői autóba,
Szabolcs pedig a másikba, a Mazda-ba.
Az utunk az örmény határig problémamentes volt. Ott azonban a Mazda kénytelen volt ottmaradni,
mert Attila (az egyik szervező), aki a Mazdát vezeti, valamilyen rejtélyes oknál fogva fennakadt a határon,
ugyanis a mindenható számítógép így határozott. A határőrök több központtal is több táviratot(!)
váltottak, de sajnos este 8-ig sem sikerült kideríteni, hogy pontosan mi is a probléma egyáltalán.
Viszont ilyen státusz mellett csak a Mazda deposit-ba helyezése mellett haladhattak tovább - kocsi nélkül.
De mindig minden megoldódik... Attila és Szabolcs (az öcsém) a lengyelekkel jöttek tovább a Daihatsu Rocky fedélzetén, amiben nem volt csak 2 ülés, így a csomagtérgen egy hálózsákon és egy csomagon zötykölődték végig az utat.
Meg is érkeztek a Sevan tó partján rögtönzött vadkemping helyünkre kb reggel fél 6-ra. Nem voltak frissek, és reggel 9-kor indulás tovább!
Eközben a többi csapattal együtt (leszámítva a 3 puha csapatot, akik hotelt választottak a vadkemping helyett,
és Jutasiékat, akiknek még mindig építik a Land Cruisert ) létrehoztuk a tábori körülményeket, ami
a tábortűz meggyújtásából, a sátrak felállításából és a sörök kinyitásából állt.
Eközben néha szemerkélt az eső, a megérkezésünk előtt pedig szakadt. Nem sok száraz fát találtunk,
de végülis a kedves helyiek nem kevés benzin felhasználásával segítettek megindítani a tüzünket.
Ma reggel a Mazda saga miatt ismét változtattunk a csapatösszeállításon: Szabolcs átült a Csontbrigád csapathoz egy napra, mi pedig felvettük Attilát, így már 4 ember + csomagok jöttek a Pajeroban. Ez elég sok, figyelembe véve hogy egy mobil hűtőgépet is viszünk magunkkal.
Útközben meg kellett állapítsuk, hogy Örményország a várakozás országa. Itt az emberek tevékenységének nagy részét ez teszi ki. Ez alól egyetlen kivétel van: ha autóban ülnek. Akkor viszont rohannak, mint az őrült, hogy minél hamarabb elkedhessenek majd várni valamire. Az amatőrök a várakozást elütik holmi kártyázással, de az igazán jók csak állnak az utca szélén, dohányoznak és úgy várakoznak. Sajnos azt hiszik az itteniek, hogy a várakozást mi is nagyon szeretjük, és határoknál, szerelőnél, akárhol megpróbálják velünk is megkedveltetni ezt a népszokást:)
Voltunk bevásárolni, mert elfogytak a készleteink. A bolt nagyon jó volt, mindent lehetett kapni benne, pedig
kisebb volt, mint otthon a CBA. Pl. a húspult fölött lógott 2 db olajfestmény, rajta az áruk. Mellette egy mobiltelefonos vitrin. Az italpulban volt egy vodka, aminek a nyakára volt kötve egy kis fakalapács. Mint megtudtuk ez az üveget (kupakot) lezáró viaszréteg lekopogtatására való:) Ja, és árultak 3 részes
szamurájkardkészletet is - kellhet...
Ma délután sikeresen beléptük a Hegyi Karabah Köztársaság területére. Azerbajdzsánhoz tartozik, de igazándiból Örményország szerűség, csak formailag és néha kérnek útlevelet innen érkezve. Vízumért is holnap kell beugranunk Stepanakertbe (főváros, itt alszunk ma este), addig megbíznak bennünk:) Az országot csak Oroszország és Kína ismerte el asszem, érdekes egy hely. Sokat háborúztak érte mostanában, pedig csak hegyek vannak benne, lényegében más semmi.
Mentünk úgy 100km-t a hegyen, hogy nem volt érdemben település. Bár egy település vége táblát láttam (elejét nem).
Ahol még volt település ott pedig a telkeket bekerítik. De nem dróttal, mint otthon, vagy valami csinos betonkerítéssel,
hanem autóroncsokat fordítanak az oldalukra, és teszik egymás mellé. Valami gyönyörű. Ja, és a bekerített részen pontosan
ugyanaz van, mint kívül: semmi...
Az utak katasztrófálisak, a sofőrök életveszélyesen vezetnek. Megjelentek nagy számban a 40 éves iráni rendszámú Mack
benzinszállító kamionok, nagyon lassan másszák a hegyeket szegények...
A szállodánk viszon valami pazar. Akkora a hall, mint a parlamenté, és a szobák is legalább 50nm-esek. És állítólag nem is
drága. A folyosón pedig hatalmas bőrfotelek, van wifi és snooker(!) Tiszta luxus... Csak melegvíz nincsen:)
Node ne legyünk maximalisták!
Sajnos a mi Pajeronk elvesztése miatti kavarodásból adódóan nem tudunk mindenhova eljutni, ahova az itiner vinne,
így ma kimaradtam néhány kilőtt tank megtekintéséből, és az őrült örmény magánfalujának megtekintéséből, node majd legközelebb!
A rendezők voltak olyan kedvesek, hogy vállalkoztak egy komolyabb taxiútra, hogy holnap megtehessük a tevezett utat
a többi csapattal egyetemben - és Szabolccsal ismét egy autóban! Köszi srácok!
Reggel indulunk bebarangolni Karabah többi részét, és a tűzszüneti zónát, benne pl Agdam városát, ami 100.000 fős volt, most
pedig egy lélek sem lakja...
Nem tudom milyen lesz az internet helyzet a következő 2 napban, de legkésőbb 3 nap múlva jelentkezünk - már Jerevánból!
2010.08.27 este
Képek Karabahról, és hogy hol is járunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése